2016. január 23., szombat

Az anyák védelmében - valaki kapcsolja már fel a villanyt!

Cikkemmel nem szeretnék megbántani senkit és nem nevesítek, nem az a célom, hogy bárkit elítéljek. 

A célom az ANYÁK VÉDELME. A NŐ védelme.

A baba-mama torna tartása egyre népszerűbb tevékenység lett, sőt mi több, egyre többen foglalkoznak „szülés utáni alakformálással” mindenféle megelőző tanulmányok nélkül. 

Láttam egyszer egy videót, amint egy férfi edző tartott hordozós alakformáló tornát. Széles terpeszben guggoltatta a lányokat egész pici babákkal. Láttam on-line oldalt, ahol a fekvőtámaszokat, hasprést és szintén a népszerű széles terpeszben guggolást ajánlották fő képként, ezzel reklámozták magukat. (Gyakorlatilag a 3 tiltott gyakorlat a szülés után bizonyos ideig). 

Beszélgettem olyan hordozós mozgásformát kínáló kollégával, aki nem tudja, hogy az egyenes hasi izmok szétválása létező és komoly probléma a nőknél szülés után. A kedvencem pedig az, amikor valaki elküldi a barátnőjét egy – azaz egy! –Kangatraining Nyílt órára, és az ottani értékes információk alapján azt hiszi, hogy tudja, hogyan kell a szülés után a női testtel bánni.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy ez nem feltétlen az edzők hibája! Ők is szeretnének a babájukkal mozogni és Magyarországon a sportedzői képzés nem tartalmaz erről egyetlen szót sem. Ezért végzem külföldön a továbbképzéseim nagy részét, ezért végzek el 2-3 képzést ugyanabban a témában, más és más oktatóknál. Mert a tudást Magyarországon így lehet össze szedni; és nem úgy, hogy ha „én meg tudom csinálni, akkor mindenki képes rá / nincs kifogás stb” .

Ezt a tudást olyan embereknek adom át, akik megbecsülik, védik és fontosabb nekik a nő, az anya, mint a „gyorsan-ezen-meggazdagodok-mert-a-nők-otthon-pont-ráérnek” szemléletű emberek.

Igen-igen, páran most arra gondoltok, hogy nem minden kanga-tréner kollégámnak van meg a sportedzői végzettsége. Ez igaz. De: határozottan állítom, hogy a magyarországi Kanga-trénerek teljes körű képzést kaptak a témában - és ez kőkeményen számon is lett tőlük kérve. Igaz, csak ebben az egy témában, de ez pont elég, mivel mi ezzel foglalkozunk. Specialisták vagyunk. 


Sajnos Magyarországon nagyon elhanyagolt téma a posztnatális, azaz szülés utáni edzés módszere, pedig a hirtelen, korábban megszokott edzés újra kezdése komoly sérüléseket, hosszú távon maradandó károkat okozhat a frissen szült nő szervezetében. Attól, hogy valaki szült egy-kettő-három gyereket, és ő pont megtudja csinálni a bizonyos feladatokat, vagy neki pont nem sérült a hasizma, gátizma, nem jelenti azt, hogy ért a szülés utáni edzés módszeréhez!

Mikor ilyen videókat látok, megjelenik előttem az előtte-utána kép:
  • Előtte: kis túlsúly, nagyobb pocak. 
  • Utána rövid idővel: formás test. 
  • Utána pár év múlva: sérült has, derékfájás, műtött csukló, fájós térd, tena lady betét. 

Igen, ez lehet a vége. És ennél lehet durvább is.

Tudomásul kell vennünk, hogy a szülés után nem lehet ugyanúgy tornázni, mint korábban. Van, akinek csak pár hónapig kell oda figyelnie magára, van, akinek életmód szerűen változtatni kell az edzésein. És ezt meg kell tanulni. 

Ilyenkor sérülékenyebb a női test, ne ilyenkor spárgázz, ne ilyenkor akarj testépítéssel foglalkozni! Az elsődleges célod a regeneráció legyen, és utána jöjjön a többi cél.

Elrettentő példaként beleégett a retinámba az a kép, amit anatómia képzésen láttam, miszerint egy idősebb hölgynek olyan méhsüllyedése volt, hogy szó szerint kilógott a méhe a lába között. A doktornő elmondta, hogy a néni pár lépésenként kezével vissza kellett, hogy tegye a méhét a helyére. Igen, így is járhatsz, de lehetsz egészséges, erős szenior korban is. Bizony a kulcs a szülés utáni időszakban van.

A Kangatraining hosszú évek munkája, és nem csak egy edző ötlete a mozgásra. Egy szülész-nőgyógyász doktornő, egy gyógytornász, egy szülésznő ÉS egy pre- és posztnatális edzői képesítéssel rendelkező három gyermekes anya munkája. A lehető legoptimálisabban van felépítve ahhoz, hogy szülés után a babáddal együtt tudj mozogni, sérülés mentesen, hatásosan. 

Akkor kezdj el mozogni, amikor Te úgy érzed, hogy készen állsz, hogy hiányzik és szükséged van rá (akár 6-8 héttel, vagy akar hónapokkal a szülés után). Mert mindenki más, más volt a várandóssága, a szülése, más a teste és az igényei, másként regenerálódik, és más a babája is. Amíg a babád szívesen mozog veled, addig szépen megerősödsz, regenerálódsz, és felkészül a szervezeted a következő gyermekre, vagy akár a hosszú távú céljaidként kitűzött keményebb edzések elvégzésére.

Kérlek, a saját érdekedben, szülés után 1 évig ne menj olyan edzőhöz, aki nem tanítja meg az intim tornát! Ne menj olyan edzőhöz, aki nem tudja, hogy a hasi izmokat ellenőrizni kell! Ne menj olyan edzőhöz, akinek nem mered elmondani, hogy a szeméremcsontodban éles nyilallásokat érzel, vagy hogy bizony vizelet visszatartási problémáid vannak a szülés óta. Ők is nagyon jó edzők, hozzájuk később járj, ha már megerősödtél.

Kiscsoportos foglalkozásokra menj, ahol az edző ismer téged; tudja, hogy a jelen lévőkből egynek gerincsérve van, egy másiknak köldök sérve, kettőnek komoly Rectus Diastasisa, kettőnek gátizom gyengesége, egynek fáj a térde, egynek a csuklója. Van, akinek pedig ezek a problémák halmozottan jelennek meg. Az edző tudja kezelni a kiscsoportot, bizonyos gyakorlatoknál szól, hogy akkor te ezt ne csináld, helyette végezd ezt meg ezt. Tudja kezelni, ha te korábban sportoltál, és keményebb gyakorlatokra vágysz, de azt is, ha most kezded a mozgást, és meg kell erősödj előbb.

És a Babák védelmében: ha hordozós mozgásformát választasz, olyan helyre menj, ahol tisztában vannak azzal, mik a babahordozás alapjai. Ahol nem jelenik meg olyan kép az edző facebook oldalán, mely szerint helytelenül hordozott babával edz a háttérben az anyuka. 

A babák csípője és gerince nem olyan, mint a felnőtteké. Nekik az ideális fejlődést az biztosítja, ha olyan hordozó eszközt használsz, melyben úgynevezett M-pozícióban van a baba lába, a térdhajlattól térdhajlatig megtámasztva, a gerince pontról-pontra támogatva, van fejtámasztási lehetősége a hordozónak és véletlenül sem kifelé hordozzuk őt. 



Ezért válaszd a Kangatraining-et. Mert Magyarországon nincs olyan, hogy Posztnatális edző képzés, csak a Kangatraining-en tudod megtanulni azt, hogy mit-hogyan-miért. Mert a magyarországi Kangatraining hátterében is áll egy szülész-nőgyógyász doktornő, aki folyamatosan segít a trénereknek, ha olyan kérdés merül fel, amire nem tudják a választ. Mert a trénerek folyamatosan képzik magukat, továbbképzésekre járnak, és kőkeményen tanultak hónapokig, vizsgáztak, mire megtartották az első órájukat. Mert a Kangatraining mögött a Manduca, a DidyMos, és a Magyarinda cég áll, mert a trénerek tudják, hogyan kell a babát hordozni és tudnak adni Neked megfelelő hordozó eszközt, ha nincs sajátod. Mert a trénerek mind átestek már a szülésen, és tudják, milyen a kisbabás élet. Mert nem az a céljuk, hogy „egyet-akkor-is-megcsináltatok-ebből-a-gyakorlatból-ha-nem-bírja”, hanem tudják, hogy a fokozatosság mennyire fontos. Tudják, hogy milyen az, ha éjszaka ötször-hatszor kelsz, de te mégis az egészségedért is akarsz tenni. 

Mert Te tudod, hogy akkor nyújthatod a legtöbbet a babádnak, a családodnak, ha fitt vagy és egészséges. 

Mert Te tudod, hogy Fitt Anyuka, Boldog Baba. És Boldog Apa.

Kedves edző-társam, kérlek ne sértődj meg, ne írj negatív kommenteket. Oszd meg Te is ezt a cikket, és tanulj Te is. A Nők védelmében. Az Anyák védelmében.

Tőkés Renáta

Fitness edző, Pre- és posztnatális edző,
Okleveles Kangatrainer, PreKanga és KangaBurn edző,
LoveYourBelly oktató, Foam Roller és AcuTape terapeuta,
Babahordozási tanácsadó,
Kangatraining Magyarország Országos Vezető







2016. január 16., szombat

"...a kisfiammal együtt, szimbiózisban lehetek az órák alatt" Timi története

Bár a mi múltunk még nem nyúlik túl régre vissza a Kangával való találkozásunkat illetően, ráadásul épp kényszerpihenőt tartunk, mégis nagyon örülök, hogy egy kedves ismerősöm ajánlása alapján ellátogattunk az edzésre. Hosszú kihagyás után ez volt az első valódi mozgásforma, ami a teljesítményemen alaposan meg is látszott. Előzőleg kicsit tartottam a termi edzéstől, ez soha nem volt az erősségem, de mivel nagyon hiányzott már a sport, legyőztem minden vélt ellenérzésem és belevágtunk. És hú, de jól tettük. 

Az első és legfontosabb, amit a Kanga adott, az az, hogy a kisfiammal együtt, szimbiózisban lehetek az órák alatt. 

A kis hátizsákomként jó kis nehezítés ő, ugyanakkor szépen eltereli a gondolataimat a fájdalmasabb pillanatokról. Élvezi ő is, én is, mindenki boldog. Hétről-hétre érzékelhető a változás, ahogy a szervezetem felveszi ismét a ritmust, babóm pedig önmagához képest is hihetetlenül jókat alszik. Alig várjuk, hogy folytathassuk a tornát és tavasszal pedig a NordicKangára szeretnénk mindenképpen benevezni.

Üdv,

Perei Timi, Veszprém

2016. január 12., kedd

"Találtak egy olyan szuper helyet, ami jót tesz testnek és léleknek" Móni és Ábel

Hol volt, hol nem volt, túl Nagyvázsonyon, egy kicsiny kis faluban, Szentjakabfán élt egy Kanga mama és Kanga papa. Egy szép márciusi napon megszületett az ő szemük fénye, Kanga bébijük, akit Ábelnek neveztek. Naphosszat gyönyörködtek benne a szülők, madárcsicsergést hallgattak a kertben és nagyokat sétáltak dimbes-dombos kis falucskájukban. Így teltek a napok, hónapok, a kicsi Ábel szépen növekedett. Olykor-olykor ellátogattak a szépséges Veszprémbe is, sétáltak nagyokat, bevásároltak a piacon és azt tervezgették, hogy a társaság miatt beköltöznek a városba. Mert hát szép dolog a szőlőhegyen kettesben, hármasban sétálni, de azért jó lenne a társaság a mamának és a babának egyaránt. Sok-sok lakást megnéztek és egyszer csak rátaláltak csinos kis otthonukra. Októberben be is költöztek a városba. Kanga mama és az ő kicsi fia nagyon boldogok voltak, hogy végre emberek közt lehetnek és el is kezdtek ismerkedni, klubokba járni. 

A hordozós napon egyszer csak felfedezték a többi Kanga mamát és babát és örömmel csatlakoztak a jó kis csapathoz. 

Attól a naptól kezdve a keddet várták minden héten, Kanga mama boldogan kötötte a hátára csemetéjét és esőben, hóban, szélben felkerekedtek, hogy elinduljanak tornázni. A séta, torna, séta nagyon jó hatással volt mindkettőjükre, kivirultak, fittek lettek, kedves emberekkel ismerkedtek, kinyílt előttük a világ.

A fő Kanga mamának, Reninek köszönhetően találtak egy olyan szuper helyet, ami jót tesz testnek és léleknek, mamának és babának egyaránt. 

A jókedv minden alkalommal garantált és természetesen, hogy ne unatkozzunk, volt itt minden: Mikulás, farsang, flashmob. 

Kanga mama úgy határozott, hogy gyorsan egy újabb csemetével gyarapítják a családjukat, nehogy kiöregedjenek a tornáról, így hamarosan már hárman folytatták az edzéseket, persze eleinte a titkot csak Reni tudta :-). Amíg bírtak Kangáztak, aztán kipróbálták a PreKangát is, de sajnos oda nem mindig jutottak el, mert Kanga papa dolgozott és nem ért haza időben. 

De sebaj, gondolta Kanga mama, januárban megszületik a második kis Kanga fia és amint lehet, már mennek is újra tornázni!

Addig pedig szeretettel és hálával gondolnak a Renire, a Kanga mamák és babák jótevőjére és a sok kedves ismerősre, akiket a Kangának köszönhetően ismertek meg.

Let’s Kanga!!!

Puszi: Móni és Ábel (Veszprém)


2016. január 10., vasárnap

"Boldog vagyok. Végre. Újra." Melinda

Nem volt nehéz terhességem, de a sok munka nem volt épp a legjobb hatással a pocakmanóra, ezért május elején, 24 hetes terhesen, 5 nap kórházas "karbantartás" miatt kiirt a dokim veszélyeztetett terhesnek. Épp akkor amikor már éreztem magamban a lelkierőt, nem voltam már aluszékony, szóval adott volt hogy akkor valami mozgás kell. Na ennek a lelkesedésnek vetett véget a dokim, ami nem is baj, szerencsére egészséges fiam született, SOS császárral ugyan, de a lényeg, hogy ő jól volt. 

Nem volt könnyű a kezdeti időszak. Sőt. Sokszor éreztem magam szaranyának, mert a seb miatt lomha voltam és esetlen. Hogy fáradt vagyok és nehezemre esik mosolyogni, létezni. Nem volt felhőtlen a boldogság, nem hittem hogy ennyire nehéz az anyaság. Közben zavart a fennmaradt kilók, hogy nem férek bele szinte semmibe, hiányzott a társaság, a kimozdulás. Nem szeretek ismeretlen emberekkel jópofizni ezért se gondoltam hogy egy baba-mama klubban jól éreznem magam. Pedig tudtam hogy szükségem van társaságra, hogy hasonló cipellőben járó anyukákkal beszélgessek, mozogjak valamit ami nekem is jó, Manónak is és a nehezen megszerzett tej mennyiség se lássa kárát. Valamire szükségem volt, ami kiránt a szülés utáni depresszióból. Aztán nem is tudom, talán egy Facebook csoportban láttam a kangatréningről, vagy valaki mondta? Nem tudom. Mindenesetre már az első alkalom tett róla, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Férjemnek is feltűnt hogy sokkal jobb kedvem van (pedig ellenezte, mondván biztos össze - vissza ugrálunk a gyerekkel, hülyeség stb) és csináljam, menjek el a következőre is. Bár nem találta jó ötletnek mégis ő volt, aki megadta az utolsó lökést hogy igenis menjek. 

Kangázni nagyon jó, Manó is élvezi, szinte azonnal el is alszik. Lívia, a tréner tündéri, élvezet az óráin részt venni. 
Örülök hogy rá szántam magam és eljárunk az óráira, a depi is lassan elmúlik. Manóval meg sokkal erősebb lett a kötelék...legalábbis úgy érzem ő neki is jót tett. Bátrabban hordozom mert a tréningnek köszönhetően megszokta ès pozitív élményekkel társítja. 

Boldog vagyok. Végre. Újra. 



Csermákné Bartók Melinda

Budapest

2016. január 8., péntek

"Meglepődtem amikor az óra kezdetekor Renka megnézte a hasizmaimat, hogy milyen állapotban is vannak..." Eszter története

Most már 3 gyermekes édesanyaként az utolsó pillanatban szeretném Veled és Veletek megosztani azt az érzést, élményt ami a Kangával "jár" :-)

Magamról csak annyit, hogy 3 gyerkőc édesanyjaként (Jázmin 10, Olivér 2 és fél éves és a kis Luca 4 hónapos), a mindennapos teendők mellett szerettem volna egy rendszeres "csajos" programot Lucámmal. 

Két barátnőm Kinga és Detti is a Kangázók közé tartozik és mindig amikor szóba került a gyerkőccel való mozgás, mindig lelkesen meséltek Renka óráiról

Soha nem voltam egy "Sportlady", amikor edzőterembe jártam, mindig kényelmetlenül éreztem magam a sok "cicababa" és "izomagy" között, mert mindig is molett testalkatú voltam.Olivéremmel sajnos nem tudtam kipróbálni, sokat betegeskedett, meg persze épp költözködés előtt álltunk, úgyhogy nagyon sűrűre sikerültek a mindennapok. Mikor Lucám megszületett, alig vártam, hogy 6 hetesek legyünk és a doki is rábóllíntson a mozgásra. Lucánál várandóság alatt elég sokszor voltam, mind fizikailag, mind lelkileg nem éppen jól, amit az első kettőnél megúsztam, azt Lucàm bepótolta.

Szóval elérkezett az első személyes találkozásom Renkával, a hordozással és persze a Kangával.

  Meglepődtem amikor az óra kezdetekor Renka megnézte a hasizmaimat, hogy milyen állapotban is vannak szülés után. 

Valahogy ezt soha senkitől nem hallottam, hogy ez mennyire fontos, mert ugye vannak olyan esetek amikor nem lehet hasprést végezni, hiszen nem hogy nem használ, hanem inkább ártunk vele magunknak.



Nagyon jól éreztük magunkat az órán, ahol édesanyák a gyerkőceikkel együtt mozognak. Lucának is tetszett a hordozó, miután elkezdtük a hordozós koreót leutánozni, kb. 2 percen belül elaludt rajtam.
Ezúton is szeretném megköszönni Renkának és a barátnőimnek, hogy megmutatták, milyen is a Kanga Világa !!!

Marton-Márkus Eszter, Veszprém

2016. január 5., kedd

Az alvás és a Kanga, avagy a mi siker sztorink Lucával :)

Gulyásné Erdélyi Nikoletta vagyok, szeptember óta Siófokon és Balatonföldváron tartok Kanga-edzéseket, azt gondolom,hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű dologra találtam rá és volt merszem és kitartásom belevágni és megcsinálni. Rengeteg mindent köszönhetek a Kangának, oldalakon keresztül sorolhatnám,hogy milyen klassz dolgokkal, emberekkel találkoztam ezen rövid időszak alatt. Rengeteg történetet tudnék veletek megosztani, de én most csak egyet szeretnék kiemelni a napi sok-sok szupiból (így hívjuk a többi trénerrel azt a sok csodát amit tőletek anyukáktól és babáktól kapunk :D ) és számomra ez a legnagyobb csoda :-)

Nos az én 22 hónapos leánykám Luca egyáltalán nem a jó alvókájáról volt ismert az első egy évben se éjjel se nappal :D és ezzel a ténnyel azóta tudom,hogy nagyon nem vagyok egyedül :D

Lassan egy éve mikor jelentkeztem a tréner-képzésre Veszprémben, az első dolog amit ajándékba kaptam egy Kangatraining dvd volt, ezelőtt még sosem találkoztam ezzel a mozgásformával csak olvastam, illetve pár perces videót láttam róla. Az egyik nap amikor természetesen szintén nehezen birkóztam meg az én fáradt babámmal, hogy rávegyem egy kis nappali szundira, eszembe jutott, hogy itt a remek pillanat, DVD be, Luca a hordozóba és kezdődhet a móka.

Megmondom őszintén, csodát vártam tőle és képzeljétek a csoda 5 percen belül, azaz két táncos koreográfia után bekövetkezett :D alig hittem a szememnek, hogy az én drágám tátott szájjal alszik rajtam. Annyira boldog voltam, hogy rögtön fotót küldtem róla a veszprémi KangaAnyukáknak, hogy KÖSZÖNÖM a legnagyobb segítséget kaptam tőletek!

A mai napig ezt tartom a legnagyobb dolognak a lányomnál is és az óráimon is, amikor minden babát sikerül elaltatnom.


Gulyásné Erdélyi Nikoletta, Balatonföldvár

2016. január 2., szombat

"A kanga sokat segített, hogy javuljon a kondícióm, a testképem"

Kanga Kör Kedves Mindenki! Írhatnék itt az első kangás élményemről, vagy, a füredi Flash Mob –ról, de akik járunk kangára, pontosan tudjuk, hogy miért jó nekünk ez a mozgásforma. Jó pár történetet elolvastam, és mindben találtam valamit, ami rám is igaz.

Például, hogy elégedetlen voltam(vagyok) a testemmel; hogy a férjem biztatott, hogy nézzem meg ezt a „ Kanga izét” - mit veszíthetek?; vagy hogy nyílt edzésre mentem először puhatolózni. A lényeg, hogy a legtöbb írás nem a sportról szól. Bocsi Reni de az enyém sem …


Hogy őszinte legyek nem vártam sokat az egésztől, csak annyit tudtam, hogy változtatni szeretnék, és muszáj kezdenem magammal valamit. Akik ismernek személyesen, tudják min mentem keresztül, itt most legyen elég annyi, hogy egy nagyon várt de annál nehezebben megvalósuló teherbeesés, félelemmel teli várandóság, és boldog/keserű szülés utáni hónapokkal a hátam mögött vettem rá magam, hogy kimozduljak kislányommal.

Azért mentem, mert -valószínűleg hozzátok hasonlóan- küzdöttem a démonaimmal. Nem voltam megelégedve a testemmel, zavart, hogy gyenge vagyok és erőtlen. … és igen, a kanga sokat segített, hogy javuljon a kondícióm, a testképem. Amíg Pollit hordozni tudtam, az edzéseken ő volt az első aki elaludt, és az utolsó aki felébredt, az én félénk és anyás kis csodám, olyan nyugodtan szuszogott a hátamon, imádtam.

Most anyatornára járunk, de remélem, hogy egyszer talán még a prekangát is kipróbálhatom majd. Szóval megérte. Mert sokkal, de sokkal többet kaptam, mint néhány óra vidám, de kemény edzés. Új barátokat kaptam. Akkor amikor a padlón voltam/vagyok voltak akik őszinte érdeklődéssel, szerető gondoskodással hallgattak, adtak, adnak tanácsot. Persze ne értsetek félre, hisz itt a családom is, akik szeretnek és támogatnak, és persze vannak barátaim is, de az ő életük épp más fázisban van – de Ti is tudjátok, hogy az anyasággal egy új élet kezdődött, és nem csak gyermekeinknek.
Az új körülményeknek, kihívásoknak sokszor nehéz megfelelni, és ilyenkor a csajokkal meg lehet vitatni a félelmeket, vágyakat, reményeket. Nekünk még friss az élmény, amikor éjszakázunk a gyerek kiságya mellett, vagy nem értjük miért hisztizik éppen, és azt is jól tudjuk, hogy egy egész otthon töltött nap után, miért szalad a ház …

A kangával kaptam egy új közösséget - BARÁTOKAT, akikkel mindezt, sőt még ennél többet is megoszthatok. 

Kangázunk, anyatornára járunk, és ahogy már Rózsa és Móki is megírták bizony rengeteg közös programot szervezünk, akár gyerekkel akár azok nélkül, csak mi Kangamamik. A kangatréning pedig már csak hab a tortán.

Ódor-Hámori Ildikó, Veszprém


2016. január 1., péntek

"Egy új baráti kör alakult ki a Kangán" - Ági

Emese tréningjét véletlenül találtam, mivel egy közös ismerősünk megosztotta a nyilt óra hirdetést a facebookon. Előtte egy másik babamamás tornára jártam, de az valahogy nem fogott meg, ezért kezdtem valami mást keresni. 

Sajna a nyílt órára nem tudtam elmenni, de a kurzusra már becsatlakoztunk Mersével. Merse nagyon élvezte, és persze én is. Mindez már több mint egy éve. 



Alapvetően nem vagyok egy nagy hordozó bajnok, de az órákat mindig élveztem. Bevallom nem csak a torna miatt, hanem mert mindig nagyon jókat beszélgetünk óra előtt, után (néha közben is - gondolom Emese ennek nem mindig örül :) ). És persze mindig jó érzés hogy ismét mozogtam egy jót, tettem valamit az egészségemért. ;)

Mersét már nem hordozom az órákon, nem szeretem ha elalszik, olyankor délután nem alszik semmit. És azért az a 2 óra csend délután valljuk be megfizethetetlen. ;)
Merse most 20 hónapos. Néha velünk tornázik, Emesével fotózik, és gyümölcsöt fogyaszt. Persze közben rohangál. :) Ő is jól elfárad.



A tavasz és a nyár folyamán haladó és babakocsis kangáztunk, flashmobra készültünk... Ez idő alatt egy új baráti kör alakult ki a kangán. Imádom a lányokat, tudunk egymástól tanácsot kérni, receptet cserélni, közös programokat szervezni. Így érzi az ember hogy nincs egyedül a bajával, és persze a boldogságával.

Kolléganőm csodálkozott azon, hogy nincs bejáratott játszóterezős baráti köröm. Nem az nincs, de van kangás! Szerintem ez sokkal menőbb. ;) 

Merse is itt kezdett szocializálódni. Most már bölcsibe jár, szereti a gyerekeket, és ebben nagy része volt/van a kangás óráknak. :)

Köszönöm Emesének hogy ezt megadta nekünk, rávett minket hogy mozogjunk együtt, motivál minket a lelkesedésével. Őt nem lehet nem szeretni.

Örülök hogy része lehetek egy ilyen nagy családnak. Köszönöm nektek, köszönöm Emese! ♥♡♥♡
Let's Kanga!

Major-Papp Ági, Budapest