2017. december 20., szerda

Bármilyen keveset is aludjak, bármilyen kemény is legyen a torna ... mindig feltöltődve, jó kedvűen megyünk haza,

A mi történetünk…

A szakközépiskolai évnyitó után, az első osztályfőnöki órán, megkérdeztem egy lányt, hogy leülhetek-e mellé? Igen, hangzott a válasz. Rajtunk kívül látszólag mindenki ismert valakit, csak mi ültünk csöndben egymás mellett. Megkérdeztem, hogy hívják? „Reni”, válaszolta. Minekután elfelejtettem a nevét, másnap ismét megkérdeztem.. Hamarosan jó barátnők lettünk, a legjobbak. Mikor azon morfondíroztunk, hogy mit is kéne mozogni, én a mazsorettet választottam, mire Ő a taekwondo-t. Mondván (többek között), ő sosem tudna megtanulni egyetlen koreográfiát sem. Most, 20 év elteltével, Ő az, aki nekem tanítja a „koreó”-kat, helyes testtartással. Bármilyen keveset is aludjak, bármilyen kemény is legyen a torna (ami újabban egyre gyakrabban fordul elő ;-)), mindig feltöltődve, jó kedvűen megyünk haza, most már a második gyermekemmel is. És hogy kis is Ő? Sokan úgy ismeritek, hogy Renka, még többen úgy, hogy Tőkés Renáta. Ő az, aki minket inspirál.


Bíborka, Botond és Hajnalka, Alsóörs



2017. december 17., vasárnap

"A Kanga az egyik kedvenc programunk a kislányommal"

A barátnőmtől hallottam először a kanga training-ről, és szerencsére pont indult Kaposváron egy kezdő Kanga-csoport. Azóta a Kanga az egyik kedvenc programunk a kislányommal, Izával. Nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy az anyuka úgy tud tornázni, hogy közben viheti a babáját is, így közös program lesz a mozgás! Beszereztünk egy Manduca hordozót is, kedves kiegészítőnk a mindennapokban is, nem csak a Kangán. Barátnőm és a kislánya is csatlakoztak hozzánk a Kanga training-re, így velük együtt járunk minden héten. Zorka vidáman totyog, amíg mi csináljuk a hasizom gyakorlatokat, Iza pedig kúszik utána, aztán pedig mindketten jót alszanak a hátunkon a hordozókban. Nagyon örülök, hogy van egy ilyen mozgási lehetőségünk, igazán feltöltenek az órák. Lelkesen folytatjuk a Kangázást az új évben is, ha pedig véletlenül elmarad az óra, a két babával itthon a Kanga-DVD segítségével bepótoljuk! 😊

Kellemes ünnepeket kívánok:
Papp-Szabó Eszter



2017. december 14., csütörtök

Az anyaság nem csak a négy fal között zajlik


Lassan két éve a kanga a heti kedvenc programom. 2016 februártól-júliusig PreKanga majd 2016 szeptembertől Kanga.
Mivel Zsófi folyamatosan nő így a torna mindig új és nagyobb kihívásokkal szolgál nekem.
Nem csak nekem Zsófinak is segítenek ezek az alkalmak, mert azzal hogy más kicsikkel találkozik ez fejlődésre sarkalja.
A mozgás mellett mindig marad idő egy kis beszélgetésre, ami még inkább felvillanyozza a napot.
Szeretem a fellépéseket is, mert bár nem vagyok egy nagy tornász, de örömömre szolgál, hogy másoknak is meg tudjuk mutatni, az anyaság nem csak a négy fal között zajlik, hanem van lehetőség mozogni és jól érezni magunkat, és ezzel lélekben is fejlődünk.

Katalin



2017. december 9., szombat

A mi történetünk egy idős a magyarországi KangaTarininggel

A mi történetünk egy idős a magyarországi KangaTarininggel. 
Míra születését követően olyan mozgásformát kerestem, ahol együtt tornázhatok a babámmal. Így találtam rá az interneten a Kangára. Azon szerencsések egyike vagyok, aki részt vett a legelső órán, 2013-ban. 
A 8 alkalmas kezdő kurzus alatt tökéletesen kikapcsolódtunk mindketten. Amíg Míra hozzám bújva a hordozóban pihent, én tornáztam, felfrissültem, valamint sok hasznos információt kaptam a szülés utáni regenerációról. Nem is volt kérdéses, hogy ezt követően, folytatjuk-e a kangázást. 
Szinte megszállottak lettünk. Az évek alatt megszabadultam pár felesleges kilótól és sok-sok élménnyel gazdagodtunk. Jártunk babakocsis kangára, fellépésekre- ahol népszerűsítettük a tornát, és jótékonysági flashmobokra. Mindketten sok barátot szereztünk, és mindig jókat bandáztunk.
2015-ben, a munkába visszatérve már csak az otthoni edzésre maradt hébe-hóba idő, de a kanga-szerelem nem szűnt meg. 
Most kisfiammal vagyok várandós, és alig vártam már, hogy ősztől, a 12. hét betöltését követően elkezdhessem a PreKangát. Itt a várandósság előre haladtához igazítva zajlanak az edzések, így teljes nyugalommal élvezhetem a kismama torna jótékony hatását.
Örömmel konstatáltam, hogy hozzám hasonlóan többen is visszatérő kanga mamák. :)



Míra és Marianna, Veszprém

2017. december 5., kedd

Amit egy ilyen elképesztő teljesítmény és változás után megérdemel a női test



Röviden összefoglalva mit adott nekem a Kangatraining?
Azt, amit egy ilyen elképesztő teljesítmény és változás után (várandósság, szülés) megérdemel a női test.
Megfelelő mozgást a megváltozott igényekre, és közös, fejlesztő élményt a babámmal egy szuper közösségben.
A lassan 1,5 éves Soma fiammal Kanga-szerelem van, ami a mai napig, így még a 20 hetes pocaklakó Huba fiammal is öröm.
Köszönöm Zitának, a vecsési tréneremnek, hogy inkább bébiszitternek néznek, mint anyukának... ;)
és köszönöm a Kangatrainingnek a sok pozitívumot, amit kaptam.

ui. Manducaban, Liliputiban, Ringában, ez mindenhogy élmény :)

Privóczki-Zsiray Eszter, Vecsés



2017. december 3., vasárnap

A kangának köszönhetem a mozgás örömét!

Sziasztok!

2015. február 23-án vettem részt életem első kanga óráján. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert meghatározó élmény volt. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, de ma már el sem tudom képzelni az életem kanga nélkül.

A kangának köszönhetem a mozgás örömét először egy pici baba, majd egy nagyobb baba, később kislány, jelenleg pedig két kisgyerek mellett is. Sok-sok igaz barátot, és velük szervezett közös programot is köszönhetek Nektek. Olyan édesanyák ismeretségét, akikre felnézhetek, akikre számíthatok, akikkel együtt nevethetek, akiknek a gyermekei az enyémek barátai lettek. Igazi kis csapat, közösség kovácsolódik az órákon, ahol újra és újra megélhetjük az anyaság csodáját: babáink mennyit nőnek, fejlődnek hétről hétre. 

Köszönöm a sok élményt, az órák jó hangulatát, a feledhetetlen pillanatokat a gyerekeimmel, és hogy mindezek mellett még az egészségemért, erőnlétemért is teszek, és példát mutathatok a lányomnak! Részben Nektek is köszönhető, hogy a hordozás az életünk részévé vált, olyan természetessé, mint a levegővétel.

Köszönöm, hogy vagytok, és töretlen lelkesedéssel újabbnál újabb ötletekkel, óratípusokkal rukkoltok elő!

És most jöjjenek a képek, azok úgyis többet mondanak ezer szónál :)


Zsuzsi, Veszprém










2017. november 21., kedd

Mert ami jó a babának, az jó anyának, ami jó anyának, az jó a babának - ez a Kanga.

A terhességem előtt is jártam edzeni, így fontosnak tartottam, hogy utána is elkezdjek edzeni. Sok fajta edzés létezik, de babával nem könnyű. Ismerősöm ajánlotta Csillát,  aki itt a Kangát oktatja.
Elmentünk, kipróbáltuk a kisfiammal és megtetszett, most már heti két alkalommal járunk. Mert ami jó a babának, az jó anyának, ami jó anyának, az jó a babának - ez a Kanga.
Kipróbáltunk több hordozót is, de a legtökéletesebb a Manduca, mert jót alszik és nincs melege benne a kisfiamnak.
Mert mi nem izzadunk, hanem tündöklünk!!!

Ibolya és Félix, Szolnok

2017. november 18., szombat

"Az órák után mosolygósan, vidáman, feltöltve jöttem haza"

Kedves barátnőm Júlia már nagyon régóta járt kangára a kisfiával Botival, de nekünk messze lett volna oda járni ahova ők, de nagyon szerettük volna mi is kipróbálni a kangát, főleg, hogy már hiányzott a mozgás meg hát a társaság! Márciusban indult az ODU-ban Ilkánál a kezdő kanga, így a kislányommal mi is elkezdtünk járni! Jázmin nagyon élvezte, szerette a társaságot, mi anyukák is jókat beszélgettünk, nevettünk! Ilka sokat segített, hogy mire figyeljünk és egy igazán kedvenc számot és koreográfiát is megtanított :-) ...Sofia, azóta csak a kanga órák jutnak az eszembe! Voltunk babakocsi kangán is, azt is nagyon szerettük! 


Nagyon jó társaság, Ilka szuper oktató és nagyon jó közösség, ezért szeretek kangára járni!
Az órák után mosolygósan, vidáman, feltöltve jöttem haza :-). Kislányom meg azóta imád háton lenni és a Sofia számot ha meghallja táncol ☺️!
Manduca hordozó a kedvenc társunk, kislányom meglátja és mosolyog! Számomra és számára is tökéletes kényelmet és biztonságot jelent

Márton-Kemény Kinga, Budapest


2017. november 15., szerda

"Ancsa mindig figyelt arra, hogy az edzettségi szintemnek megfelelő gyakorlatokat végezzek"

2017. elején kezdtem el kangázni, akkor volt 4 hónapos a kislányom. 

A terhesség alatt 20 kg-ot szedtem fel. Sajnos veszélyeztetett terhesként feküdnöm kellett, a kilók csak úgy szaladtak fel rám. Tudtam, azonban, hogy amint lehet, mindenképpen szeretnék elkezdeni mozogni. Mivel kislányom szerencsére ügyesen szopizott, így olyan mozgásformát kerestem, amit szoptatás alatt is ajánlanak, és a babával együtt végezhetek. Emellett szerettem volna közösségbe járni. 

A neten olvastam, hogy a Kanga tréner a hasi izomzat szétnyílását is meg tudja állapítani. Akkor eldöntöttem, hogy jelentkezem egy Kanga órára. Mivel Pestimrén lakom Fodorpataki Ancsa lett az edző, akihez kerültem. Már az első órán pozitív meglepetés volt, hogy kaptam hurcit, amit addig még soha sem használtam. Ancsa mindent elmagyarázott segített a hordozó felvételében megnézte a hasam és egy csomó tanáccsal ellátott. Az is szimpatikus volt, hogy a próba óra ingyenes volt. 

Heti rendszerességgel jártam és járok azóta is. Először természetesen csak könnyített programot csináltam, és már az is eléggé megterhelt, de szépen lassan beleszoktam a rendszeres mozgásba. Megszerettem az óra menetét, hogy először talaj gyakorlatokat végzünk beleértve a plankolást, az alsó has, a hát edzését, és a babával a hátunkon pedig mehetnek a guggolások meg persze a koreográfiák szuper zenékre. 

Mellette persze figyeltem is arra mit eszem, de a heti 3 – 4 Kanga óra rengeteget segített. Ebből volt ami teremben volt megtartva és volt babakocsis Kanga is a szabadban. Ancsa mindig figyelt arra, hogy az edzettségi szintemnek megfelelő gyakorlatokat végezzek, nem csak a könnyített az elején, de később kellően nehezített is gyakorlatokon. 

Kislányom azóta imád hurciban lenni, ha már meglátja mosolyog, azonnal kéri, hogy vegyem fel a hátamra. 

A tornán kívül természetesen a társaság, a közösség is jó volt. Sok kangás Anyukával azóta is rendszeresen összefutunk a kerületi rendezvényeken. 

Most ott tartok, hogy a terhesség alatt felszedett kg-okat teljesen sikerült leadnom. És nem állok meg. Tovább szeretnék fogyni, és formálódni. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és ma már nagyon hiányozna az életemből. 

Ajánlom minden Anyukának, edzettségi szinttől függetlenül. A csoportban van köztünk akinek, mint nekem komoly feleslegtől kellett megszabadulni, és van, akinek csak formálódni kellett. Mindnyájunknak megoldást jelentett a Kanga. 



Köszönöm!

Annamari és Viki, Budapest

2017. november 6., hétfő

"Óvom a babámat, de mégis edzem a testemet"

Bea vagyok testnevelő tanár. A mozgás az életem. Így mikor Karina kislányommal várandós voltam, elgondolkodtam szívesen járnék valami olyan tornára, mozgásra, ahol óvom a babámat, de mégis edzem a testemet. Így találtam rá a Kanga tréningre. Mi monorierdeiek vagyunk, de itt a közelünkben nem volt lehetőség, így Vecsésen Zitához kezdtünk járni, azóta Karina is kibújt a pocakból, már 5 hónapos és most már a hátamon folytatja a Kangázást tovább. Gyömrőn is elindult Kamillával az edzés, így most egyszerre mindkét helyre járunk és nagyon szeretjük. Örülök, hogy megtaláltuk ezt a lehetőséget. :-) ❤

Bea és Karina

2017. november 1., szerda

"Itt hallottam először a hasizom szülés utáni speciális edzéséről is."

Sziasztok, az én kangatraining történetem a következő: Már a terhességem előtt is tornáztam, a terhességem alatt is igyekeztem mozogni valamit, így egyértelmű volt, hogy szülés után is keresek valamit. Már a terhességem alatt kerestem a lehetőségeket. Itt a facebookon olvastam először a kangatrainingről, ami nagyon megtetszett. Szerencsére pont akkor indult nálunk, amikor már mi is tornázhattunk. Az edzőnk, Márti nagyon kedves, odafigyel ránk. Itt hallottam először a hasizom szülés utáni speciális edzéséről is. Nagyon szeretünk járni tornázni, jó a közösség, mindenki segítőkész. A kisfiam a hátamon békésen alszik torna közben. Én feltöltődöm, ő kipiheni magát közben! Minden kismamának szívből ajánlom!

"Jobban bírom a plank-et, mint Apa :-)"

Miért a Kanga? Nagyon tetszik, hogy a kis Marcinkkal együtt mozoghatok, ráadásul a Manó érkezésével felborult életünkben lett egy biztos pont: a Kanga. Ha esik, ha fúj, ha hisztis, ha álmos, ott a helyünk. A jó hangulat garantált, ráadásul a tapasztaltabb anyukák sok-sok jó tanáccsal is ellátnak, ami első gyermekes anyukaként bizony sokszor jól jön.
Ott a helyünk, hiszen óra közben Marci mindig mosolyog, én meg hosszú idő után újra izomlázat érezhetek a testemben. Apropó test, újra rám jönnek a szülés előtti ruháim, amikről azt hittem, búcsút inthetek nekik. Köszi Kanga, köszi Edit, hogy újra nő lehetek, hogy együtt mocoroghatok a bébimmel és hogy jobban bírom a plank-et, mint Apa :-)


Eszti és Marci Dunakesziről

"A Kanga egyszerűen tökéletes"


Hogy miért a Kanga? Ez egyértelmű: a Kanga egyszerűen tökéletes egy olyan anyukának, aki szeret mozogni, de a babáját egy percre sem szereti egyedül hagyni.

A terhesség, illetve a szülés előtt rendszeresen jártam tornázni, és ezt a jó szokást a baba mellett sem akartam abbahagyni. Már 10 hónapja járunk, és nagyon élvezzük! A rendszeres kangázásnak köszönhetően megszabadultam a terhesség alatt felszedett kilóktól, és az erőnlétem is sokkal jobb. A kislányomnak is nagyon tetszik, jó volt látni, ahogy felfedezik egymást a gyerekek, szerintem ezáltal nyitottabbá válnak, nem lesznek félénkek. Később számukra is természetessé válik a mozgás szeretete, ami nagyon fontos. Nekünk, anyukáknak is jól esik új ismeretségeket, barátságokat kötni, tanácsot adhatunk és kérhetünk egymástól a „szokásos”, gyerekneveléssel kapcsolatos kérdésekben. Egy szóval: a Kanga szuper a babának és a mamának egyaránt. :-)



Márton Adrienn, Debrecen

2017. október 24., kedd

Fitt Anyuka - boldog baba :)

Lucski-Tiba Ivett vagyok Debrecenből, egy két és fél éves kislány és egy egyéves kisfiú édesanyja. Közel egy éve járunk Andihoz, amit nagyon szeretünk. Az elején hárman jártunk kangázni, a kicsivel a hátamon, míg a nagy a saját babáját "hordozva" - ahogy ő mondja - táncizott velünk. 
Mindannyiunknak rengeteget ad, számomra nagyon jó alakformálás, a gyerekeknek pedig egy nagyszerű lehetőség arra, hogy velük azonos korú gyerekekkel mókázzanak együtt. Alig várjuk, hogy ismét legyen családi kanga-nap, ahova Apát is vihetjük magunkkal :)


Fitt Anyuka - boldog baba :)

2017. október 6., péntek

"Szerelem lett első mozgásra"

2016. Nyarán költöztünk Pesterzsébetre, az akkor 4 hónapos Zoé manóval.

Igencsak megviselt a költözés, mivel nem saját elhatározásból kellett elköltöznünk egy családi fészekké alakított kis lakásból.

Sajnos nagyon sokat vagyok egyedül segítség nélkül, így első babás anyukaként a költözés csak hab volt a tortán.

Sosem jártam ebben a kerületben, fogalmam se volt mit merre találok, kihez fordulhatok. 
4. emeleti lift nélküli lakásba költöztünk, így semmi más nem jöhetett szoba, csak a hordozás.


Korábban is hordozztam már, de nem voltam túl ügyes, így szakértőt kerestem. Kiderül, hogy akivel felvettem a kapcsolatot Kanga tréner is. Pár levélváltás után meginvitált az első nyílt órára. Félve ugyan, de elmentünk. 

Szerelem lett első mozgásra <3

Nem csak én érzem magam újra nőnek, friss és élettel teli anyának, de a kislányom szocializációja is itt kezdődött. Előtte sose jártunk sehova.

Itt szakszerű felügyelettel figyelhetek a testemre, minden kérdésemet feltehetem a hordozásról, új embereket ismerhetek meg és a kislányom is új barátokat és kényelemes alvó pozíciót találhat :)

Azóta minden héten a Kangát várjuk a a legjobban. Karácsony előtt is az volt az első gondolatom az utolsó óra előtt, hogy mi lesz így velünk két hétig?! :)

Hálás vagyok Bozai Zsuzsa Kanga-trénernek, hogy megmutatta nekem ezt a lehetőséget, ami nem csak egy puszta mozgás forma, hanem a hordozás és kötődő nevelés egyik alappillére ....... életforma :)


Amióta Kangazunk, a férjem is boldogabbnak lát mind a kettőnket :)


Berkesné Erlich Réka es Zoé

2017. szeptember 26., kedd

"A fogzás miatti kialvatlanság ellenére jókedvűek, kiegyensúlyozottak vagyunk. "

Kislányom 9 hónapos, kezdő kangások vagyunk. Korábban rendszeresen sportoltam, de veszélyeztetett terhesként a mozgás nagyon lecsökkent a mindennapokban. Örültem, ha két fiam mellett kismama tornára eljutottam.
A hónapok észrevétlenül teltek és gyakorló anyukaként olyan helyet kerestem, ahol kislányommal együtt van lehetőség ismét formába lendülni. Már első alkalommal megtapasztaltam, hogy a közösség is szuper, az anyukák segítik egymást. Teljesen feltöltődve értünk haza, kislányom átaludta az óra hordozós részét!
Férjem is észrevette, hogy a fogzás miatti kialvatlanság ellenére jókedvűek, kiegyensúlyozottak vagyunk. 
Örülünk, hogy rátaláltunk és Mira is kanga-baba lett!

Let's Kanga!


Dr Nagy Dóra
Zalaegerszeg

2017. szeptember 11., hétfő

"Az óra után mindig vidáman megyek haza"

A kisfiam épp a héten lesz egy éves. A Kangáról nem sokkal az ő születése előtt hallottam először Weisz-Kovács Anditól. Nagyon örültem neki, hogy Andi épp a kisfiam születése előtt lett Kanga oktató Debrecenben, és már akkor eldöntöttem, hogy ezt a mozgásformát mindenképp ki fogjuk próbálni. Nagyon sajnáltam, hogy az első nyílt órán még picurka volt a Kangához, de két hónapos korában a második debreceni nyílt órára elmentünk, hogy kipróbáljuk mi is a Kangavarázst.:) 

Mondanom sem kell, hogy nagyon megszerettük, és azóta is szorgalmasan járunk kangázni. Óra előtt és közben kisfiam cimborázik a többi hasonló korú babával, nagyon érdeklődő, jót tesz neki, hogy hasonló korú babókkal találkozik. Annyira jó érzés látni, ahogy a sok cuki babó kúszik-mászik, és játszik egymással vagy épp egymás mellett. Ez az első közösség, ahova járunk, úgy gondolom, hogy a szocializáció szempontjából is nagyon fontos, hogy nem csak anyával és apával találkozik, hanem más hasonló korú gyerekekkel is. A kangás napokon az altatás sem jelent problémát, hiszen jókat alszik a hátamon, miközben én kangázom. Általában úgy érünk haza az óráról, hogy ő kipihent és jókedvű, én pedig kellemesen fáradt vagyok. 

Nagyon jó érzés kimozdulni a négy fal közül, és közben találkozni a többi anyukával, jól esik beszélgetni velük, tapasztalatokat cserélni, hiszen szinte mindannyian hasonló élethelyzetben vagyunk. Na és persze maga az edzés is hihetetlen energiákat ad, nagyon pozitív, mosolygós hangulatban, vidáman telik az egész. Ha épp az óra előtt fáradt és rosszkedvű is voltam egy esetleges több ébredéses éjszaka után, az óra után mindig vidáman megyek haza.:)


Üdv,
Csilla és Nándi Debrecenből

2017. augusztus 19., szombat

Kanga:"mert megérdemlem" 😃!

Hogy miért is járunk Kangára?

Kanga:"mert megérdemlem" 😃!
Igazából minden nő megérdemelné, hogy ismerje ezt a mozgásformát (mozgásformákat) és élni tudjon a Kanga adta lehetőségekkel. A baba-mama expón találkoztam először a kangás lányokkal és rögtön éreztem,hogy ez nekem való. Zene, mozgás egy jó csapat és még a baba is velem van. Nagyon szimpatikus volt, hogy mennyire figyelnek ránk, az egészségünkre és ez elég is volt ahhoz, hogy gondolkodás nélkül a kangát válasszam. Szerencsés alkat vagyok mert fogynom nem kellett (híznom kellene😊), viszont a hasizmom a két gyönyörű fiam után kissé eltávolodott. Szerencsémre nem máshoz mentem, nem más tornára járok... így Kitti kangája és szemléletformáló tanácsai hozzájárulnak egy egészségesebb élethez. Éljen a Kanga😊!

Üdvözlettel: Győrfiné Pados Katalin
Bajai csoport


2017. július 22., szombat

"Szuper hogy a babával együtt tudok tornázni, kikapcsolódni, pletykálni, tapasztalatokat cserélni"

Kislányommal Emiliával a kezdetek óta járunk kangára Mónihoz Zalaegerszegen. Hogy miért? 😊

Jó a csapat, összetartó, nyilván ez közben alakul ki, szerencsénk van. 

Móni minden buliban partner amit kitalálunk. Pl.: családi kangán megajándékoztuk egymást, húztunk neveket.

Szuper hogy a babával együtt tudok tornázni, kikapcsolódni, pletykálni, tapasztalatokat cserélni, mindeközben ő játszik a többi gyerekkel, és alszik. Hát ezért szeretünk kangára járni. 😊

A kép a családi (karácsonyi) kangán készült. Fotós Apuka 😊

Üdvözlettel: Ferkócza-Molnár Judit és Emilia

2017. július 15., szombat

"A férjem ... örülne neki, ha többször lenne apukás kanga. :)"

Miért a Kanga?


Egészen kicsi korom óta a tánc fontos szerepet tölt be az életembe. Nosztalgikus érzés fogott el az első, bemutató órán, hiszen ugyanabban az épületben kangázunk, ahol még 18 évesen befejeztem a modern-tánc iskolát. Szeptember óta sokat erősödött az állóképességem, fittebbnek érzem magam. Ami a legjobb, hogy nem csak én, hanem a kisfiam is imádja a "tánci" órákat. :)
Múlt szombaton pedig a férjem is eljött velünk egy karácsonyi órára, és neki is nagyon tetszett. Természetesen ő hordozta Dávidot és azóta még inkább támogatja a kangán való részvételünket. Sőt örülne neki, ha többször lenne apukás kanga. :)

Slamonné Fiszter Ági, Zalaegerszeg

2017. június 28., szerda

"Mindenki az egészségi állapotnak megfelelő gyakorlatokat végzi"

12 évig verseny-táncoltam, majd az egyetem alatt aerobikoztam, de később, a munka mellett egyre inkább csökkent a motivációm és így a rendszeres mozgást felváltotta a hébe-hóba végzett torna és futás. 

A kangatrainingnek, illetve az edzéseken kialakult kis baráti társaságnak, de legfőképpen Andinak (Weisz-Kovács Andrea), a trénerünknek köszönhetően újra van motivációm és az alkalmankénti edzést mostanra ismét felváltotta a rendszeres, heti kétszeri/háromszori edzés.
Korábban sosem gondoltam volna, hogy a motivációmat pont akkor fogom visszakapni, amikor egy pár hetes/hónapos csecsemőről kell gondoskodnom. 

A kangatraininget akkor kezdtük, amikor a babám 10 hetes volt és még mindig rendszeresen járunk, pedig már elmúlt 1 éves. :)
Nagyon fontosnak és jónak tartom, hogy mindenki az egészségi állapotnak megfelelő gyakorlatokat végzi, így a csoportos edzésen valójában egyénileg foglalkozik mindenkivel az edző. Ezen kívül Andi nagyon rövid idő alatt mindenki emlékezetébe belevési a helyes testtartást, amire edzésen kívül is oda kell figyelni, és az otthoni mosogatás közben is végezhető gyakorlatokat. Szerintem ennek is köszönhető, hogy az első 5 alkalom (5 hét) után a 3 ujjnyira szétnyílt hasizmaim kevesebb, mint 1 ujjnyira húzódtak vissza. :) És amíg az én hasizmom, karom, combom, stb. hétről-hétre egyre feszesebb és erősebb, észrevétlenül részese lettem egy nagyon jó kis csapatnak. Ha kell, tudunk segítséget kérni egymástól, tapasztalatokat, praktikákat megosztani egymással, de jókat tudunk mulatni is pl. farsang, húsvét, Mikulás, karácsony vagy éppen a családi kanga nap apropóján.

Mindeközben a babám is egyre jobban élvezi a babák társaságát. Az első pár hónapban szinte az egész alkalmat átaludta, mostanra azonban már élvezi és nagy szemekkel figyeli, ahogy odakúsznak, vagy odatotyognak hozzá a babák és próbál kommunikálni velük, tanulni tőlük.
Mindemellett Apa is boldog, mert tudja, hogy kanga után mindig feltöltődöm egyrészt amiatt, mert jó társaságban voltunk, jókat beszélgettem, a babánk produkált valami újat, jót játszott a többi babával - amiről persze lelkendezve mesélek - és mert a mozgás miatt csökkent az elfogyasztott édességek miatti bűntudatom. :)

Szerintem ez az egyetlen olyan babás mozgásforma, ami észrevétlenül tesz hétről-hétre fittebbé és energikusabbá, miközben olyan érzés, mintha egy baba-mama klubba vagy játszócsoportba járnánk, ahová legszívesebben minden nap mennénk. :)

Barta Klára, Debrecen

2017. június 19., hétfő

A Kanga .... nekem ÖNBIZALMAT ad!

Az akkor alig 5 hónapos kisfiammal a kezdő kurzus végéhez közeledve (2016.február):

"Próbáltam egy szóval meghatározni, mit jelent nekem az, hogy Kangára járok...nekem ÖNBIZALMAT ad! Számomra ez a legjobb szó...minden területen erősít.. Első gyermekes, friss anyukaként tele voltam félelemmel, bizonytalansággal, de a Kangán találkozhattam hozzám hasonló anyukákkal, hasonló gondokkal, már tudom, hogy nem én csinálom rosszul, természetes, hogy vannak akadályok, de mindent megoldunk, legyőzünk. Minden Kanga óra ösztönző, inspiráló számomra, és egyre jobban érzem magam a bőrömben!! Emlékszem, az első óra reggelén még majdnem meghátráltam, gondolván...áá, ez nem nekünk való, jobb lesz itthon maradni, biztonságosabb...de jó, hogy mégsem tettem!!!

Nyilván Andi (Weisz-Kovács Andrea) teszi ezt az egészet kerekké, mindig bizalommal fordulhatunk hozzá és hihetetlen a kisugárzása!!!

Jajjj, ne...azt hittem, vége a sírós korszaknak...mindjárt megint bőgök, csak most a boldogságtól, hogy van egy gyönyörű kisfiam, akivel ilyen klassz csapathoz tartozhatunk!!!"

Eltelt 10 hónap, azóta is kangázunk, a tükör a szülés előtti formát mutatja(vagy még jobbat..😉), barátságok születtek és hétről-hétre gyönyörködünk a hihetetlenül gyorsan növő gyerekeinkben... imádom!!!😊

Gáborné Tóth Krisztina
Debrecen

2017. május 30., kedd

"Már az első edzés is nagyon tetszett"

Második gyermekem, Viki születése után ismerkedtem meg a babahordozással. Több eszközt is kipróbáltam, ami nagyon tetszett. Rátaláltam a Kanga-s edzési lehetőségre. Már az első edzés is nagyon tetszett nekem és az akkor 4 hónapos kislányomnak. Azóta is rendszeresen járunk.

Andi, Veszprém

2017. április 23., vasárnap

"Egy tökéletes edzés,azoknak akiknek nincs segítségük"


  

Nemrég rátaláltunk a Kangára! Ez egy tökéletes edzés,azoknak akiknek nincs segítségük! Így könnyen lehet babával is edzeni! Mindig jó a hangulat az órákon! S a végén a babám rendszeresen elalszik! 




Horváth Helga Szombathely

2017. április 15., szombat

"A Kanga szuper lehetőség, hogy friss anyukaként visszarázódjak a korábbi sportos, aktív életmódba"

Már régóta fontos szerepet tölt be az életemben a mozgás. A várandósságom előtt sokat úsztam, kerékpároztam, időnként még túlélőtúrákra is jártam - mindezt jó társaságban. A terhesség során persze kicsit visszavettem a tempóból, de miután a kislányom megszületett, ismét olyan mozgásformára, kikapcsolódásra vágytam, amely - most már mindkettőnknek - javunkra válik.
A Kanga szuper lehetőség, hogy friss anyukaként visszarázódjak a korábbi sportos, aktív életmódba, jó társaságban, és hogy a kislányomnak is biztosítsam ezt az életérzést. Blanka szintén nagyon élvezi a babás gyakorlatokat és a többi baba társaságát az órákon, és persze jókat alszik a hátamon :)

Nóri és Blanka, Székesfehérvárról

2017. március 28., kedd

"Sikerült 6 hét alatt helyre hozni a hasizmom (2 ujjnyi volt a szétválás), és az utolsó néhány nehezen leadható kilótól is megszabadultam"

A mi kangás történetünk már közel egy évre nyúlik vissza... Veszprémi rokonok jöttek hozzánk
látogatóba babával, akkor láttam, hogy az anyuka milyen gyorsan milyen csinos lett a szülés után. Tőle hallottam a hordozásról is, és a kangatrainingről is. Mindkettő tetszett :) 

Rögtön a második induló kurzusra sikerült jelentkezni itt Debrecenben, és már a nyílt napon az óra végére eldöntöttem, hogy ide járni szeretnénk. Az oktató megnézte, hogy mekkora mértékű a hasizom szétválás, és ennek megfelelően kellett a gyakorlatokat is végezni. Ekkor volt a kisfiam fél éves, rajtam pedig volt még 2-3 kiló felesleg. A csapat nagyon hamar összeszokott, és igen jó hangulatban teltek az órák, Andinak köszönhetően sokat vigyorogtunk (még a kar és láberősítő gyakorlatok közben is!). Sikerült 6 hét alatt helyre hozni a hasizmom (2 ujjnyi volt a szétválás), és az utolsó néhány nehezen leadható kilótól is megszabadultam. Egyre könnyebben végeztem a gyakorlatokat, és jobb lett a közérzetem. Mostanra pedig feljön a szakközép iskolai ballagós ruhám is :) ... bár már nem sokáig, mert mire teljesen a régi önmagam lettem, nagy örömömre kiderült, hogy állapotos vagyok <3. Az edzést nem hagytam abba, csak az első néhány hétben pihentettem. A trainerem figyel rá, hogy a régi csapatba járhassak, de állapotomnak megfelelő gyakorlatokat végezzek. Így nincs okom rá, hogy otthon bekuckózzak. A kisfiam is jól eljátszik a talajgyakorlatok alatt a barátokkal, jó kis közösség alakult ki. Remélem, hogy jó kondiban maradok így a szülésig, és azt követően hamarabb sikerül ismét formába lendülnöm, Andi segítségével.


Türkné Baku Szilvia - Debrecenből

2017. március 15., szerda

Azokon a napokon nyugodtabb vagyok, így a gyerekeim is nyugodtabbak. Éljen a Kanga!

Két kisgyerek anyukája vagyok. Sanyi 3 és fél, Réka 11 hónapos. Imádom őket, de azért estére már nagyon el szoktam fáradni, és olyankor a türelmem is hamar elfogy. Az egyik este úgy feküdtem le, hogy ez most olyan szuper nap volt, az elejétől a végéig. Összeszedett voltam végig, ők cukik voltak. Nem voltak hisztik, könyörgés, semmi, csak egy nyugodt és szuper nap, ahol élvezni tudtuk végig egymás társaságát. Elgondolkodtam, vajon miért lehet ez a nap más, mint a többi. És akkor rájöttem, hogy aznap voltunk Kangán.
Azóta tudatosan figyelek rá, hogy vajon tényleg ez volt a titok. És rá kellett jönnöm, hogy igen. Azokon a napokon nyugodtabb vagyok, így a gyerekeim is nyugodtabbak. Éljen a Kanga!

Regina, Sanyi és Réka

2017. február 18., szombat

Szeretünk Kangára járni

Szeretünk Kangára járni, mert jó a társaság, letornázzuk a heti feszültséget.
Köszönöm Ági barátnémnak, hogy rávett anno, hogy nézzük meg a nyílt napot!😍


2017. február 13., hétfő

"A Kanga órák a heti programunk fix részévé váltak" Rebeka és Anna

Már korábban is hallottam a Kangáról kedves ismerősöm, Minczér Mariann facebook oldalán keresztül és már pocakosan elkezdtem keresgélni, hogy milyen lehetőségek vannak babás tornára. Örömmel láttam, hogy a közelünkben a XI. kerületben is van ilyen lehetőség. Jelentkeztünk is a nyílt órára az akkor 2,5 hónapos Rebekával, aki az első alkalmat végigaludta kendőben így az óra felén csak szemlélődő voltam, de így is nagyon megtetszett. 

Elég nagy kihívás volt a még pici baba folyton változó napközbeni alvási szokásai ellenére időre megérkezni, de valahogy mindig igyekeztem "kicselezni", hogy úgy jöjjön ki az alvása, hogy részt tudjunk venni az órán.

Azóta már 5,5 hónapos "nagylány", aki imádja az órákat, ott mindig jókedvű, érdeklődéssel figyeli a nagyobb gyerekeket és az óra második felében pedig jókat alszik :)

Nekem azóta már majdnem sikerült visszatérni a terhesség előtti súlyomhoz és a szétnyílt hasizmom is sokat javult. A Kanga órák a heti programunk fix részévé váltak. Ha fáradtan is kelek fel reggel egy sokszor ébredős éjszaka után, a Kanga óra alatt és után semmi fáradtságot nem érzek, a jó zenék és a hangulat felpörget. Jó érzés hétről hétre találkozni a többi Anyukával és babáikkal, látni a többi gyerkőcöt is ahogy egyre ügyesebbek, és jó találkozni, beszélgetni a már ismerős Anyukákkal is!


Rebeka és Anna, Budapest XI.






2017. február 6., hétfő

Let's Kanga! - Anett és domi

Anett vagyok a 6 hónapos Dominik anyukája. Egy hónapja kezdtünk el Kangázni, amikor meguntam, hogy nem férek bele a farmerjaimba :-(
Nemcsak azért élvezzük mindketten, mert átmozgat és jók a zenék, mindeközben Domi hatalmasat alszik az edzés második felében, hanem mert szuper a társaság is és jókat beszélgetünk. :-) Andi nagyon figyel mindenkire, külön rám is, mivel csak most kezdtünk.
Apa is nagyon támogató, látja rajtunk mennyire feldobva jövünk haza mindig Kanga után és azt is, hogy mennyire várjuk a Kanga napot. 
Másoknak is jó szívvel ajánlom én csak azt bánom, hogy nem kezdtünk még hamarabb! 

Let's Kanga! #kangatraining

Üdvözlettel:
Z. Tóth Anett

2017. január 22., vasárnap

"Már az első alkalommal tudtam, hogy nagyon jó ötlet volt. " Anita története

Először 2016  nyarán hallottam a kangatrainingről. Gyakori hát és egyéb mozgásszervi fájdalmaim miatt kerestem rá a neten, hogy mégis mit és hogyan mozoghatnék ami jó nekem, jó a babámnak és persze Apának is. Olyan mozgásformát kerestem ami átfogó, nem árt a rectus diastasisomnak, kicsit szocializálódhatunk is, élvezhetjük hasonló anyukák és babák társaságát (megelőzve az "elsárkányosodást" 😄) Október 1-én találkoztam Horváth-Huber Timivel Kiskőrösön, ahol Tőkés Renáta tartott előadást a rectus diastasisról. Ott döntöttem el, hogy mindenképp tennem kell az egészségemért. Így elkezdtünk Timihez járni kangázni. Már az első alkalommal tudtam, hogy nagyon jó ötlet volt. Vidáman, mosolyogva (jól leizzadva) telt az első óra. Dávid, aki akkor volt 7,5 hónapos nagyon élvezte, és én is. Haza úton be sem állt a szám, úgy meséltem Apának, mit csináltunk, hogy csináltuk és hű meg haaaa... 😄. 
Alig vártam a következőt! És ez mai napig így van. Imádjuk és nagyon nagyon köszönjük Nektek!

Kissné Szücs Anita, Kiskőrösről.