2017. január 22., vasárnap

"Már az első alkalommal tudtam, hogy nagyon jó ötlet volt. " Anita története

Először 2016  nyarán hallottam a kangatrainingről. Gyakori hát és egyéb mozgásszervi fájdalmaim miatt kerestem rá a neten, hogy mégis mit és hogyan mozoghatnék ami jó nekem, jó a babámnak és persze Apának is. Olyan mozgásformát kerestem ami átfogó, nem árt a rectus diastasisomnak, kicsit szocializálódhatunk is, élvezhetjük hasonló anyukák és babák társaságát (megelőzve az "elsárkányosodást" 😄) Október 1-én találkoztam Horváth-Huber Timivel Kiskőrösön, ahol Tőkés Renáta tartott előadást a rectus diastasisról. Ott döntöttem el, hogy mindenképp tennem kell az egészségemért. Így elkezdtünk Timihez járni kangázni. Már az első alkalommal tudtam, hogy nagyon jó ötlet volt. Vidáman, mosolyogva (jól leizzadva) telt az első óra. Dávid, aki akkor volt 7,5 hónapos nagyon élvezte, és én is. Haza úton be sem állt a szám, úgy meséltem Apának, mit csináltunk, hogy csináltuk és hű meg haaaa... 😄. 
Alig vártam a következőt! És ez mai napig így van. Imádjuk és nagyon nagyon köszönjük Nektek!

Kissné Szücs Anita, Kiskőrösről.

2017. január 12., csütörtök

"Testi, lelki feltöltődés a szürke hétköznapokban anyának és babának" Eszter és Léna baba


Jelenleg mi egy igen pici faluban élünk Veszprémtől 47 km-re, ami eléggé megnehezíti a mindennapi életünket egy kisbabával. Igyekeztem nem elkeseredni és megtalálni a megoldást, mert tudtam, hogy nekem is és a babának is szüksége van a kikapcsolódásra, a társaságra és mozgásra. Mindig az életem része volt a sport és a szülés után szörnyű volt tükörbe néznem. 

Ekkor jött Anita barátnőm javaslata - aki azóta már kangatarainer -, hogy próbáljunk meg bejárni egy-egy alkalommal Kangázni Veszprémbe, ami után náluk megpihenhetünk. Szerencsére a párom Veszprémben dolgozik (lányom születéséig egy helyen dolgoztunk), így a beutazás adott volt. Először féltem, hogy Léna baba hogyan fogja bírni az egész naposra sikeredő programot. Reggel 7-kor elindulunk, a munkahelyen megreggelizünk és elindulunk Kangázni, ami – jogosítvány hiányában - gyalog a munkahelyünktől körülbelül 35 perc van. A Kanga után egy kis játék Anitáéknál, majd vissza a munkahelyre és délután 4-kor haza. 

Szerencsére minden nagyon jól alakult és alakul a mai napig. A munkahelyen nagyon örülnek annak, hogy Léna baba kis fényt hoz a gyakran szürke hétköznapokba. Kollégáim alig várják, hogy megérkezzünk Léna babával. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy mi otthonosan érezzük magunkat az ott töltött napon. A párom irodája szinte már babaszoba lett.:) A 35 perc séta egy nagyszerű bemelegítő, a Kanga pedig nekem nagyon kellemes mozgás és szuper kikapcsolódás a többi anyukával. Emellett pedig Lénának is nagyon jót tesz,hogy gyerekek között van, és láthatóan nagyon szereti az aktív kikapcsolódás ezen formáját. Mindezeken felül a férjem is nagyon örül a Veszprémben töltött közös napunknak, hiszen többet láthatja a családját, még akkor is, ha ez csak a közös utazásra és ebédekre korlátozódik.

Ezeken túl nagyon jó érzés, hogy az alakom kezd újra formába lendülni, nagyobb az állóképességem. Örülök, hogy az én életemnek mára már elválaszthatatlan részét képzi a Kanga, mert így nem ugrottam vissza hirtelen a régi, általam megszokott mozgásformához és nem okoztam azzal kárt magamnak.

Reni nélkül talán soha nem tudtam volna meg, hogy rectus diastasisom van (inkább már csak volt), megtanultam helyesen hasizomgyakorlatokat végezni, odafigyelek a gátizom erősítésre, a helyes testtartásra, és még sorolhatnám, hogy mi mindent köszönhetek neki.

Szóval, ha egy mondatban kellene leírnom, hogy mit jelent nekünk most a Kanga, akkor ez lenne az: testi, lelki feltöltődés a szürke hétköznapokban anyának és babának!

Let's Kanga!

Eszter és Léna


2017. január 9., hétfő

"Nemcsak megdolgoztat keményen, de odafigyel a picurik igényeire, hangulatára, állandó jókedve, fülig érő mosolya oldja a napi feszültséget"

Sziasztok!
Ildikó vagyok Debrecenből. 3. gyerkőcöm születésekor találkoztam a kangatréninggel. Közel a 40- hez született Panna Sarolta lányunk . A két testvére 10 , 12 évesek. Mindhárom gyermek császármetszéssel jöttek világra, a hasfalam eléggé meggyengült. Világ életemben sportoltam, nem volt kérdés , hogy Pannával is keresek valamilyen edzést. A három gyermek körüli napi teendők annyira kimerítőek, hogy szerettem volna olyan sportot találni, ami nemcsak segít visszanyerni az alakomat, edzettségemet, hanem ki is kapcsol, új élményt ad. Pont ilyen a KANGATRÉNING! Szuper edzőre találtam Debrecenben, aki nemcsak megdolgoztat keményen, de odafigyel a picurik igényeire, hangulatára, állandó jókedve, fülig érő mosolya oldja a napi feszültséget. Ha valami miatt nem jutunk el az edzésre, rendkívüli hiányérzetünk támad. Pannával Kangatréning logós bodyban- pólóban edzünk, amit előző este felvéve, mosolyogva jelzi, hogy másnap Kangázni megyünk Andival.
A Kangatréning nemcsak egy sport babával, hanem egy olyan heti rutin, amely rendben tartja a fizikai erőnlétemet, visszaadja a nőiességemet, pozitívan hat a hangulatomra, új barátokat és csapatot ad, valamint megerősíti a babával való kapcsolatomat. Köszönöm Andinak , aki megismertette velem a KANGATRÉNINGET és mindenkit buzdítóként, hogy legyen egy ilyen kiváló csapat tagja.


Üdv.: Ildikó (Debrecen)

2017. január 4., szerda

"Marci a harmadik kisfiam, de az első akit a hátamra vettem." Rita és Marci

Marci a harmadik kisfiam, de az első akit a hátamra vettem. Elvégeztük a kezdő kurzust Pannival és Zitával. Az első perctől imádjuk. Marci nagyot alszik, nekem pedig minden testrészemet átmozgatja, de nem érzem megterhelőnek és minden alkalom után tele energiával indulok haza. Igaz a mondás, fitt anyuka boldog baba, de én magam is boldogabb vagyok. Alig várom, hogy saját hordozóba bármikor magamra rakhassam, én ezt kértem a Jézuskától! 

Köszönöm az élményt és a lehetőséget Panninak és Zitának! 

Apuka:
Anyuka mindig vidáman, tele élményekkel jön haza a tornáról, nem tűnik fáradtnak és folyton azt meséli, hogy milyen könnyű és kényelmes Marcival a hátán.

Rita és Marci, Budapest