2016. november 28., hétfő

"Látom, hogy egyre jobban csinosodnak a Kangás Anyukák" - Kata és Martin

A Mi történetünk❤️

Martin születése előtt rendszeresen sportoltam.Talan ezért elképzelhetetlen volt számomra hogy miután megszületik a kisfiunk, ne keressek egy olyan fajta mozgásformát amit az én Kis Új csapattársammal űzhetek:-) Sok mindent kiprobáltunk együtt, nagyon élveztük, a közös tornákat.
Képesek voltunk 30-50 km autózni, mert nálunk a városban nem volt semmi baba mama jellegű torna.
A szívemnek, lelkemnek nagyon jó volt, de azt éreztem, hogy a testemnek ez már nem elég ...

Ekkor már tudtam, hogy az egyik ismerős anyuka elindítja nálunk a Kangatraininget nyár végén:-)
Természetesen a nyílt edzésre elmentünk, és akkor ott éreztem azt, hogy ez egy Szerelem lesz:-)
Szerelem lett❤️
Azóta heti kétszer járunk ugyanolyan lelkesen mint az első alkalommal! 
Martin az első lépéseit is az egyik órán tette meg☺️


Az első alkalommal kiderült, hogy rectusos vagyok, amit sejtettem is, de mégis ijesztő volt hallani!
Az órak meghozzak lassan az eredményt, egyre kisebb az eltávolodasom, és sosem gondoltam, hogy mennyire lehet örülni annak, hogy már érzem és látom, a jól behúzott köldököm😉

Szuper Fitt Anyukák És Boldog Babák között eltölteni az időt:-)

És ez nem csak egy reklám felirat azon a bizonyos rozsaszín karkötőn, hanem ez a valoság!
Látom, hogy egyre jobban csinosodnak a Kangás Anyukák, és látom a gyermekeink szemében, azt a fajta csillogást, ami tükrözi, hogy jól érzik magukat❤️

Köszönöm Ágó és Kincső, hogy elinditottátok Nálunk a Kangatraininget😘

Kiraly Kata & Kiraly Martin
Tamási


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése