2016. december 21., szerda

"Hétfőnként járunk így mindig várjuk a remek hét kezdést" - Anikó és Nimród

Nimródra a gyógyszer abbahagyását követően a születéséig 6 évet kellett várnunk. Lombikkal sikerült és elsőre, ami nagyon nagy szerencse.
Már előtte is és közben is nagyon sok mindent terveztem, közte azt is, hogy szeretnék majd tornára járni vele. Sajnos terhestornára nem járhattam, mert veszélyeztetett voltam. Császárral született, amiből nehezebben épültem fel és emiatt a tornával is vártam. 
Keresgéltem sokat, hogy mit lenne jó csinálni és amikor a gép kidobta a Kangatraininget tudtam, hogy ez lesz az, ha Nimród is szereti. Ugyanis én előtte rendszeresen járta Kangoo edzésre, amit imádok, így nem volt kérdés. 
6 év várakozás után azt gondoltam paramami leszek, de nem lettem az, helyettem a férjem 100x-san. Amikor elmondtam neki, egyből ellenezte, hogy ne vigyem, mert félti, hogy mi lesz a hátamon vele. Én mégis "megküzdöttem" apával és elmentünk. Nimród nagyon jól érezte magát és persze apa is megnyugodott, hogy semmi baj nem lett és tetszik a fiának.
Nekem is jól esik a torna és persze annak is örülök, hogy Nimród is társaságban van a többi babával. Nagyon jól el szoktak játszani, amíg mi anyukák a torna első felében "szenvedünk", utána pedig alszik egy hatalmasat a hátamon. Októberben kezdtük, amikor 6 hónapos volt és azóta is minden héten járunk rendszeresen. Hétfőnként járunk így mindig várjuk a remek hét kezdést. :)

Fülöp Anikó
Szeged



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése