2018. április 16., hétfő

"Ez egy nagyon jó döntés volt életem során"

A Kangával a férjem egyik munkája során találkoztam évekkel ezelőtt. Szórólapot készített egy Kanga trénernek. Akkor azt gondoltam, hogy na, ez biztos nem az én sportom, mert se nem vagyok vékony és hajlékony, illetve hát a terhesség sem akart összejönni.
6 év várakozás után végre terhes lettem és a sors úgy rendezte, hogy településünkön éppen elindította Gálffy Anna a Kanga és PreKanga órákat. 
Annával korábban jóga órákon találkoztam. Már akkor megragadott nem mindennapi személyisége. Jó humorával és a "mindigvanegyjószavam, pedignekemisrosszéjszakámvolt" hozzáállásával sokszor nehéz pillanatokon is átsegített. 
Úgy gondoltam, hogy miért ne próbáljam ki és azt hiszem, hogy ez egy nagyon jó döntés volt életem során. 
A Kangával megismerkedtem egy olyan világgal, ami rettenetesen sokat segített, mind a terhesség, mind a gyerekágyas és kisgyerekes időszakban. Nagyon jó közösség kovácsolódott össze. Bármi kérdésem felmerült, mindig kaptam valami megnyugtató választ (és volt bőven kérdésem :) ). Több betegség szele meglegyintett minket, de a kemény magtól mindig csak bíztatást kaptam. 
Annán keresztül kapcsolatba kerültem hordozási-, szoptatási tanácsadóval is, mivel mindegyikre nagy szükségem volt. 
Kislányunk sajnos fejletlen csípővel született, így már születése óta a hordozást javasolták terápiás kezelésnek. Hordoztunk szövött kendőtől kezdve minden fajta eszközzel, de a legpraktikusabbnak a Manduca hordozó tűnik számunkra. Férjem is aktív részt vállal a hordozásban. A takarítástól az altatásig, a hosszú orvosi várakozásoktól kezdve, a még hosszabb erdei kirándulásokon át mindenhová hordozóval megyünk és olyannyira bevált, hogy a babakocsit már el is adtuk. :)

Hajlékony és vékony ugyan azóta sem vagyok, de úgy érzem, hogy a Kangával és a hordozással egy fittebb és boldogabb anya lettem. Nagyon hálás vagyok Gálffy Annának és a pétfürdői kemény magnak: Krisztának és Julinak. 


Szép napot!


Niki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése