2015. december 8., kedd

"Ennek köszönhetem, hogy sikerült az első császármetszés után nagyon könnyen és szépen, természetes úton szülnöm" - Kriszti története

Első fiam születését követően találtam rá a Kanga-tréningre, mert éreztem, hogy nincs rendben a hasam: plöttyedt volt, laza, középen széles csíkkal. Sehol máshol nem találtam erről bővebb és hitelesebb infókat, csak itt.

Reni rám nézett, és megállapítottuk, hogy legalább 2.5 cm-es Rectus Diastasis-om van. A veszprémi nyílt edzés után már tudtam, hogy én erről többet szeretnék tudni. 
Elvégeztem az alapképzést is és itthon folyamatosan tornáztam a 2. babavárásom alatt is.

Úgy érzem, hogy nagyrészt ennek köszönhetem, hogy sikerült az első császármetszés után nagyon könnyen és szépen, természetes úton szülnöm második babámat, illetve azt, hogy a hasam már most teljesen visszahúzódott, és nagyon jó általános kondim van. 

Mintha nem is szültem volna.
A saját bőrömön tapasztalom, hogy ez tényleg működik. 

Köszi, Reni, hogy megvalósítottad Magyarországon a Kangatraining-et!


Gábor-Horváth Kriszti, Budapest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése