2015. december 2., szerda

"Komoly izommunka folyik, jó hangulatban, bulizós zenékre, sok-sok cukisággal fűszerezve" Panni története

Miért épp a Kanga?

Mert a nagy szerelem nem annyira kompatibilis a babával :)
Ha valakinek van egy olyan sportja, mozgásformája, sőt életmódja, ami meghatározza az életét, az tudja, hogy ezt pótolni, helyettesíteni nagyon nehéz.

Nyolc éves korom óta versenyszerűen Taekwon-do-zom (még mindig azt mondom, hogy Taekwon-do-zom, pedig már egy éve csak elvétve voltam néhány edzésen). 2014 áprilisában még Európa Bajnokságon vettem részt, majd utána egy héttel később megtudtuk, hogy "Gyümike" 9 hetes!


Ettől kezdve megváltozott minden. Amíg tudtam, ott voltam edzéseken, sportoltam, egészen a szülésig mozogtam. Persze körültekintően, nem kockáztatva Gyümike egészségét.
Ahogy Gyümikéből Benedek lett, hagytam a szervezetem regenerálódni. A 6 hetes kontroll után újra mozgásba lendültem. Persze csak visszafogottan.

De babával már nem ugyanaz. Az esti edzések eleve kiestek, és napközben sem könnyű nekiállni edzeni. Meg egyébként is, mit mozogjak? Aztán egyszer csak velem szembe jött Reni hirdetése: "Legyél Te is Kangatrainer!"

Már hallottam róla korábban is Reni által (mert hát a Taekwon-do vonalról ismerősök voltunk), de igazán nem tudtam, hogy mi fán terem ez az egész. Átrágtam magam a tájékoztató anyagokon, elmentem Emeséhez egy nyílt órára. Az nem volt kérdés, hogy tetszik-e, a kérdés az volt, hogy tudnám-e teljes odaadással, lendülettel csinálni.

A képzés szuper volt, a maradék kétségemet is eloszlatta. 
A Kanga-tréning átgondolt, tudatosan jól felépített, sokrétű. 
Tetőtől talpig átmozgat, és ami igazán meggyőző, hogy a nyílt óra után izomlázam volt! És mindezt az egészségre tekintettel, minden ártó gyakorlatot kerülve. (Itt jegyezném meg, hogy nem rövid sportolói múlttal is csináltam olyan gyakorlatokat, amikről a Kanga révén tudtam meg, hogy nem hogy jót tesznek, de még ártanak is szülés után.) 

Szóval, aki azt gondolná, hogy csak babás tötyögésről van szó, azt ki kell ábrándítanom. Ugyanis komoly izommunka folyik, jó hangulatban, bulizós zenékre, sok-sok cukisággal fűszerezve. 


A Kanga-tréning mindenkinek szól, újrakezdő sportolóknak, aktív és kevésbé aktív anyukáknak, és azoknak is, akik soha életükben nem mozogtak rendszeresen.

És mi az én tanulságom? Talán az, hogy az életünk ugyanazon területén több szerelmünk is lehet. És a szerelmek jól megférnek egymás mellett.

Tatorján Anna, Budapest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése