Kanga=mozgás, tánc, vidámság, feltöltődés,kapcsolati háló, információk, gyereknevelés, egyszóval minden, ami a hozzátartozik a kisgyermekes anyai léthez.
Egészen gyerekkorom óta fontos része volt életemnek a mozgás, rengeteg sportágban kipróbáltam magam, de leginkább az igazán nőies sportok voltak a kedvenceim, mint a társastánc majd később a hastánc. Lányom születése után költöztünk ki Budapestről Veresegyházra, és sajnos a nagyszülők távolsága, a segítség hiánya eléggé bekorlátozta a lehetőségeimet a mozgás terén. Nagyjából a nagy sétákkal ki is merült a napi mozgásmennyiség, ami sajnos a terhesség során felszedett plusz kilókon nem segített, és ez szépen rányomta a bélyegét a hangulatomra is.
Tavaly áprilisban, kisfiam megszületése után találkoztam először a Kangával Edit révén. Első alkalommal csak külső szemlélőként, mert még csak 5 hetesek voltunk, de már akkor tudtam, hogy igen, EZ kell nekem; ezért azonnal jelentkeztem is a 8 alkalmas kurzusra.
Újra mozoghattam, kisgyerekes anyukákkal találkozhattam, megtanultam és megszerettem a hordozást, pozitív energiával töltődtem fel, és nem kellett logisztikáznom és aggódnom, hogy kire hagyjam a babámat.
A testem is átalakult, és újra feszes és izmos lettem, újra NŐ-nek éreztem magam, és ezt a férjem is észrevette!

Ha valami miatt szomorú vagyok, vagy egy nehéz éjszaka van mögöttünk és nehezen indul a nap, akkor is tudom, hogy van valami a napban, ami segíteni fog és feldob, vagy legalább arra a néhány órára elfeledteti velem a gondokat és szárnyalhatok – ez a KANGA. Az az empátia, szeretet és figyelmesség, ami minden egyes anyukából felém és egymás felé is irányul, felemelő érzés, és óra után mindig kicserélve érzem magam. A hangulat egyszerűen frenetikus, sokat nevetünk, poénkodunk, főleg azon ha néha nyújtásnál összekeverem a végtagjaimat. :-)
Sajnos időközben a kisfiam is „nagyfiú” lett és kinőtte a Kangát, így most már leginkább a hordozós babámmal tornázok, vagy az egyik ikres anyukám egyik picuriját „kapom meg” és olyankor újra átélhetem azt a csodálatos érzést amikor egy aprócska test megnyugodva szuszog a hátamon, miközben én keményen dolgozom. :-)
Ez alatt az egy év alatt, mióta trénerkedem rengeteg új barátot, receptet, finomságokat, ötletet, tapasztalatot, élményt köszönhetek és egy igazán klassz kis közösségnek lehetek a része, itt helyben és virtuálisan is a trénercsapatban!
Csak azt tudom mondani, aki még nem próbálta nem is tudja mit hagy ki! :-)
Let’s Kanga!
Halmosné Minczér Mariann, Veresegyház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése