Tavaly ősszel találkoztam először a Kangatraining-gel, amikor is megakadt a szemem egy nyílt edzésre hívó Facebook poszton. Akkor 9 hónapos volt a második fiam, Csabi. Már 3 éve voltam otthon, így amint lehetőségem adódott közösségbe menni, kapva kaptam az alkalmon. És a férjem is erre biztatott (gondolom már kezdtem elviselhetetlen lenni otthon).
Nem vagyok nagy sportember, sosem mozogtam rendszeresen. Az első fiam, Attila születése után szépen visszanyertem az alakomat, Csabi esetében viszont már maradt fenn néhány plusz kiló. Így hát összekötöttem a kellemest a hasznossal és elmentem Kangázni. Tartottam a hordozástól (mindig babakocsiztunk), mivel ferde a gerincem és emiatt eleve hátfájós vagyok, de az ottani hordozók nagyon kényelmesnek bizonyultak, abszolút nem esett nehezemre vele a torna. Nagyon megtetszett ez a mozgásforma és Csabi is jót pihent a hátamon, nem beszélve a jó társaságról. Mivel a környezetemben nem nagyon voltak kisgyermekesek, jól esett végre olyan anyukákkal beszélgetni, akik hasonló cipőben járnak, azonosak a problémáink és torna után mindig volt egy kis idő megbeszélni a felmerült kérdéseket.
Decemberben a karácsonyi családi Kangára nagy nehezen rávettem a férjem, hogy ő is jöjjön el és tornázzon. Hát első körben közölte, hogy ez csak lötyögés (ez még a koreográfiás résznél volt), amíg el nem értünk a guggolásokhoz. Neki műtött a térde, nem funkcionál tökéletesen. Amikor Reni mondta, hogy a „sérültek" inkább csak emelgessék a lábukat, férfiúi büszkeségből inkább összeszorította a fogát és végigcsinálta a guggolásokat is. A végén már azt mondta, egész jó az edzés és milyen jól átmozgatta. Közben a gyerekek nagyon jól érezték magukat, Csabi aludt az apja hátán, Attila pedig már ügyesen próbálta utánozni a mozdulatokat.
Mivel Csabi nem volt hordozott baba, így elég hamar kényelmetlennek érezte a hordozót, nagyon sokat ficánkolt, így márciusban Anya-tornára váltottunk. Csabi alapvetően nagyon nyugodt természetű, így eshetett meg az, hogy az egyik alkalommal leültettem a játékokhoz – szájában cumi, egyik kezében keksz – és az edzés végéig ez semmit nem változott. 1 órán keresztül ült egy helyben, néha a kekszet a szájához emelte, de inkább nem cserélte ki a cumira. Edzés után Reni mondta, hogy le kellett volna videózni, majd felgyorsítva visszajátszani, vicces kisfilm lett volna belőle. Az alkalmak során azonban Csabi is oldódott és míg az első alkalmakkor csak ücsörgött vagy aludt, amíg én tornáztam, idővel egyre többet játszott és barátkozott a többiekkel.
Tavasszal viszont már kezdtük kinőni az Anya-tornát is. Csabi nyáron bölcsibe készült, mi pedig szerettünk volna még egy babát. Reni pont ebben az időszakban járt PreKanga kurzusra, aminek nagyon megörültem, mert akkor folytathatom a tornát. Így a férjem után Reni volt a második ember, aki tudott a terhességemről és 7 hetesen már PreKangán tornáztam.
Még a rosszullétes idők alatt és a legnagyobb nyári forróságban is lelkesen jártam, mert edzés után mindig sokkal jobban éreztem magam, a mozgásnak és a barátságos hangulatnak köszönhetően.
Miután más trénerek is elvégezték ezt a kurzust, már válogathattam az időpontok között, így ősszel Krisztánál kötöttem ki, ott folytattam a tornát.
Jövő év elején megszületik harmadik kisfiam, Bendegúz. Amint lehet, már megyünk is majd Kangázni és valószínűleg a hordozásba is belekezdek – elvégre 2 nagyobb gyerekhez 2 kéz kell, így a babakocsi szóba se jöhet.
Tehát jövő tavasszal újra: Let's Kanga!
Mindent összevetve nagyon örülök, hogy rátaláltam a Kangatraining-re, mert kismamaként, szoptatós anyaként és kisgyermekes anyaként is megfelelő mozgást, jó társaságot és kellemes kikapcsolódást nyújt.
Köszönöm Reni, hogy behoztad Magyarországra a Kangatraining-et és sok-sok munkát belefektetve egyre több mindenkivel ismerteted meg ezt a szuper mozgásformát.
Feketéné Maróti Ágnes, Veszprém
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése