Andrea és Hanna története

KANGA STORY

Szeptemberbe kezdtük a kangát. Hetekig gondolkodtam azon, hogy belevágjak-e, és győzött a kíváncsiságom, no meg a majdnem 5 hónapos bezártságom. 

Úgy éreztem, hogy napról napra megy össze az agyam. Hetek óta a legjobb társaságom a postás meg az ebédhordó srác volt természetesen a férjem után. Nagyon vágytam már arra, hogy végre hasonló korú babával ellátott mamákkal találkozzak, beszélgessek, no meg jó zenékre mozogjak lelkiismeret-furdalás nélkül, mert hogy a baba is rajtam van, szóval nem tőle veszem el az időt!

Az első kanga órán nyugtáztam, hogy én vagyok a legöregebb, a legkövérebb, és túl régóta nem mozogtam semmit, így hát ügyelnem kellett arra is az elején, hogy azok a bizonyos fránya záróizmok a nagy erőlködéstől ne okozzanak semmilyen hanghatással járó kellemetlenséget. Aztán azon paráztam, hogy Dóri (a tréner) találjon rám való hordozót.

Mindezek a szorongások eltörpülnek Hanna lányom viselkedésétől, aki gyakorlatilag az első két óra felét végig üvöltötte. Hiába nyugtatgatott mindenki, hogy el fog múlni, megszokja stb.. 

Bennem csak dolgozott a kisördög, hogy miért az én lányomnak kell üvölteni? Tudom én, hogy teher alatt nő a pálma, de nem e lehetne, hogy nem én vagyok az a pálma, aki viszi ezt a terhet?

No és a gátizom gyakorlatok? Dóri, a kangatrénerünk egy aranyos báránykával mutatja, hogy mikor kell szorítani és lazítani. Lopva néztem körbe, hogy a többi anyukán látok e valami erőlködést, has- és farfeszítést, de semmi. Dóri, mint aki sejti a gondolatomat, vagy az is lehet, hogy leolvasta a tanácstalanságot az arcomról, egyből kisegített, hogy akkor csinálom jól, ha nem látszik kívülről semmi. 

Nem mondom az is átfutott az agyamon, hogyha ezt a szürreális képet kívülről látom, azaz hogy 8 hordozós anyuka véresen komolyan egy bárányka mozgását utánozza, biztosan halálra röhögöm magam.

Azóta eltelt egy kis idő. Nem lettem sem fiatalabb, sem sokkal soványabb, de Hanna és én is alig várjuk a heti két kanga órát. Már Hanna sem sír. Beállt a biológiai órája. Ő is végzi a talajtornát, majd pont annyit alszik, amennyit a kangában kell. Feldobódunk, megnyugszunk, jót beszélgetünk, segítünk egymásnak. Köszönöm neked Dóri, és kanga, mert nekünk ez a hét csúcspontja!

Hodács Andrea és Hanna, Szeged